Megszokott menetrend
Mint már annyiszor, ma is este hétre beszéltük meg a találkozónkat. Szigorúan munka utánra, mert akkor már nem kell sietnem, nem kell kapkodnom. Felhívlak telefonon, hogy késni fogok, de a szokott módon most is sikerül időben érkeznem. Kicsit több, mint egy hónapja voltunk utoljára együtt.
Kopogás, ajtónyitás és azonnal egy másik világban találom magam. A szoba, annak hangulata újra és újra elvarázsol; nem tudom megunni. Te pedig ott állsz a szoba közepén és rám vársz. Őszintén örülsz, hogy megérkeztem. Ölelés, kedves, dicsérő szavak, frissítő a hűtőből - a már megszokott menetrend szerint. Közben belülről kattan a zár az ajtóban, hisz nem lehetünk elég óvatosak - a figyelmességed nyugtatólag hat rám. A táskámmal együtt a napi terheimet is lepakolom. Leveszem a kabátom, a cipőm majd halkan utánad megyek a mi kis szentélyünkbe. Most már tényleg csak ketten vagyunk.
Tudom, hogy vártál engem, tudom, hogy készültél rám. Erről árulkodik a kedvenc színű takarómmal borított ágy, vagy a finom vaníliás illat - mert ez a parfüm illat is az én kedvemért van, nincs kétségem felőle. Ahogy a whisky és a halk, lassú zene is. Nem mondod, de én biztos vagyok benne, hogy Jack és Lui is miattam vannak ott. És ezek az apróságok is azt jelentik, hogy figyelsz rám a beszélgetéseink során. Lazán, erőfeszítések nélkül kerültünk közel egymáshoz. Mert te ilyen vagy. Mert én ilyen vagyok.
Nincs sok időnk, ki kell használnunk a rendelkezésre álló perceket. Kezdj csak el vetkőzni drágám - a te szádból ez a parancsoló mondat is lágyan hangzik. Én pedig… lassan ugyan, de automatikusan elkezdek vetkőzni. Tudom a dolgom; egyik ruhadarabot a másik után veszem le. Gondosan egymásra helyezem őket, mintha ez bármit is számítana. Talán csak az időt húzom, talán csak az idegességem palástolom…Nem tudom megszokni a helyzetet, pedig messze nem ez az első találkozásunk és... és nem is az utolsó.
A falon elhelyezett tükrökre pillantok. Végignézek magamon, majd a tükörből kémlelem tovább a helyiséget. Az általad készített polcokat, berendezéseket vizslatom. A kedvenc kávés bögréden és a még kedvencebb tányérodon akad meg a szemem. Akaratlanul is elmosolyodom. Tudom, hiába adnék neked egy újakat, te akkor is ezeket a kis kopottakat használnád.
A félhomály mindent szebbé tesz, még a saját testem is. Mert persze azt is szúros tekintettel kémlelem végig, hátha tegnap reggel óta már látszik a diéta hatása. Szomorúan konstatálom, hogy semmi nem változott; persze titkon bízom benne, hogy te majd másként fogsz látni.
A következő pillanatban már az ágyon fekszem. Egy apró kis textildarabka takarja csak a testem. Feljebb és lejjebb, majd balról jobbra és jobbról balra húzom magamon, de hiába. Nem fed tökéletesen.
Hallom, hogy hozzám beszélsz, de egy szavadat sem értem. Közelebb érsz. Na készen állsz, kezdhetjük? - kérdezed mindenféle szemérem nélkül, és az ágyhoz lépsz.
Valami különleges kívánság? - hangzik az utolsó kérdés, miközben óvatosan végig simítod a lábam. Akaratlanul beleborzongok. Nem köszi, csak ahogy eddig is csináltuk - mondom és magamra erőltetek egy mosolyt.
Te pedig felkapcsolod a speckó lámpádat, kezedbe veszed a gyantapatront, és ezzel végre elkezdjük közös harcunkat a szőrszálak ellen.
***
https://shop.konyvmogul.hu/l-j-wesley-skicc-a-te-sztorid
